Idén áprilisban számos adatbázis válik elérhetővé néhány hétre a MOME-közösség, illetve a Könyvtár minden olvasója számára. Ezek a próbahozzáférések lehetőséget adnak annak megítélésére is, hogy a különböző adatbázisok tartalmai mennyiben segíthetik az intézményben folyó munkát.

Egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk a Proquest tartalmairól, erről részletesebben ITT olvashattok. A továbbiakban két e-könyves adatbázis kerül bemutatásra: a Typotex Kiadó Interkönyv adatbázisa és a Szaktárs felülete, amelyen keresztül öt magyar kiadó megjelenései érhetőek el.

Interkönyv adatbázis

Az Interkönyv adatbázist a Typotex Kiadó 2009 óta fejleszti. Több mint 500 mű érhető el itt különböző tudományterületekről, elsősorban a matematika, a természettudományok, a műszaki tudományok, valamint a társadalomtudományok és a művészet témakörében.
Az elérhető művek száma évről évre nő, mivel az oldalon minden új, a kiadó gondozásában papíralapon megjelenő mű elektronikus változatban is hozzáférhető lesz, illetve egyes szakkönyvek, tankönyvek eleve elektronikus változatban jelennek meg. Az adatbázist a felhasználók igényei és a visszajelzések alapján folyamatosan fejlesztik.
A jelenleg hozzáférhető művek listája itt érhető el.

Forrás: edu.interkonyv.hu

Az adatbázis főbb jellemzői:

  • Több mint 500 könyv és jegyzet
  • Több mint 167 000 oldal
  • Online elérhető pdf-formátum
  • Témakörök: matematika, természettudomány, műszaki tudomány, orvostudomány, társadalomtudomány, művészet
  • Szerző, cím, sorozat és témakör szerinti keresés
  • A teljes szövegben való keresés lehetősége
  • Navigációs tartalomjegyzék
  • Tematikus kategóriák
  • Regisztráció/bejelentkezés után extra funkciók: könyvjelzőzés, jegyzetelés, valamint minden könyv 15%-a kinyomtatható
  • Fejlesztések 2019-re: online jegyzetelési lehetőség, összetett keresés

 

 

 

 

SZAKTÁRS

A Szakkiadók Társulása, röviden SZAKTÁRS adatbázis portál azzal a céllal jött létre, hogy egy közös felületen gyűjtse össze és korszerű módon tegye közzé a legfontosabb magyar szakkönyvkiadók műveit. Céluk, hogy minden csatlakozott kiadó minden műve egységesen, kereshető formában váljon elérhetővé, legyen szó a legrégebbi vagy akár a legfrissebb kiadványokról.

A csatlakozott kiadók:

 

Osiris Kiadó: A könyvkiadó bölcsészet-, társadalomtudományi és szépirodalmi kiadványainak gyűjteménye. Az adatbázis a következő fél évben folyamatosan bővül.
Címlista

 

 

 

 

 

L’Harmattan Kiadó: Több mint 1400 bölcsészet- és társadalomtudományi szakmunkát, tankönyvet és forráskiadványt tartalmazó adatbázis. Címlista

 

 

 

Kronosz Kiadó: A pécsi könyvkiadó társadalomtudományi kiadványainak kurrens és archív gyűjteménye.
Címlista

 

 

 

 

 

 

 

Mentor Könyvek Kiadó: Az erdélyi könyvkiadó történelmi, néprajzi és szépirodalmi kiadványainak archív gyűjteménye.
Címlista

 

 

 

 

 

Szaktudás Kiadó Ház: A könyvkiadó agrártudományi kiadványainak kurrens és archív gyűjteménye.
Címlista

Az Interkönyv adatbázis május 7-ig, a SZAKTÁRS gyűjteménye pedig április 20-ig érhető el a MOME számítógép-hálózatán keresztül.
A L’Harmattan Kiadó e-könyvei a próbaidőszak lejárta után is elérhetőek lesznek, mivel a MOME 2018-ra előfizetett erre az adatbázisra.