A MOME Levéltár tartalmai könyvtárunk honlapján

A MOME Levéltárral kapcsolatos három dokumentum érhető el honlapunkon az Online tartalmak, Levéltár menüpont alatt. A Repertórium 1880 – 1990 című dokumentum műfaját tekintve levéltári segédlet, ami a levéltári kutatással kapcsolatban tartalmaz információkat. A napirendi ponti jegyzék a Magyar kir. Iparművészeti Iskola tanári testületi üléseinek 1896. október 5. – 1907. Read more…

Nyílt nap és Black Friday az Arcanumon

November 20-án előfizetés nélkül is elérhető lesz az ADT adatbázis, november 27-én pedig Black Friday alkalmából kedvezményesen (9.990 Ft/10 hónap) fizethettek elő a szolgáltatásra. Több száz szakfolyóirat, közlöny, akadémiai közlemény, évkönyv, heti- és napilap, lexikon és kézikönyv található meg teljes szöveggel a magyar tartalmakat biztosító adatbázisban. Az ADT a 19–20. Read more…

Ujvári János diplomadíj-pályázat – 2020 ősz

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2020/2021. tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A Read more…

Ajánló az Országos Széchényi Könyvtár online tartalmaiból

Hazatérő hagyatékok. Kép az emigrációról – A Mikes Kelemen Program margójára | Online tartalomszolgáltatás (blog) ■ Folyamatos A nagyobb tengerentúli emigráns hagyatékok több részletben való hazaérkezésének folyamatába tekinthetünk be Zichy Mihály, Kézirattárunk munkatársa segítségével. Többek között az emigrációban fontos szerepet betöltő magyar szervezetek működéséről részletes képet nyújtó Nádas János, továbbá Read more…

Online böngészde: ajánló az OSZK online tartalmaiból

A járványhelyzet miatt elrendelt zárvatartások idejére kínál alternatívát az Országos Széchényi Könyvtár bárhonnan szabadon elérhető online tartalmaival. Az OSZK Digitális könyvtárának gyűjteményében megtalálhatók olyan tematikus honlapok és virtuális kiállítások, melyek a Könyvtár legértékesebb dokumentumainak és különgyűjteményeinek felhasználásával készülnek. A szolgáltatás lehetővé teszi az érdeklődési területekre vagy korszakokra történő szűrést is, Read more…

A koronavírus-járvány ideje alatt szabadon hozzáférhető nemzetközi szakirodalmi források

A kialakult járványhelyzetre való tekintettel számos nemzetközi kiadó dönt úgy, hogy bizonyos ideig nyilvánossá teszi szakirodalmi adatbázisait. A gyűjteményekben online könyvek és folyóiratok egyaránt megtalálhatóak.Eddig a következő források érhetőek el szabadon: Oxford University Press – Epigeum távoktatási anyagok szabadon elérhetők 2020. május 31-ig. Ohio State University Press – szabadon hozzáférhető nyelvészeti monográfiák Read more…

Egy hónapig nyilvános lesz az Arcanum Digitális Tudománytár

Az országos járványhelyzetre való tekintettel, átérezve az egyetemi oktatásban és kutatásban résztvevők nehéz helyzetét, az Arcanum azt a felelősségteljes döntést hozta meg, hogy 2020. március 16-tól egy hónapra nyilvánossá teszi az Arcanum Digitális Tudománytár szolgáltatását. A szolgáltató ezzel a gesztussal szeretné megkönnyíteni az otthoni tanulást, kutatást, illetve munkavégzést. A nyilvános Read more…

Elindult a könyvtárak.hu portál

Március 3-án indította útjára a Könyvtári Intézet új könyvtár-  és olvasásnépszerűsítő portálját a https://konyvtarak.hu felületen. A szolgáltatás legfőbb előnye, hogy egy oldalon találhatjuk meg a magyarországi könyvtárakkal kapcsolatos legfontosabb információkat, híreket, programokat és eseményeket. Jelenleg az alábbi funkciók érhetők el a portálon: Könyvtárkereső: a keresést helymeghatározás, térképes alkalmazás, a Magyarországi Read more…

MOME Campusátadó 2019

Szeptember 6-án hivatalosan is megnyílik a MOME megújult zugligeti campusa. A várva várt esemény apropóján, délután 3-tól este 9-ig, az egyetem számos programmal készül az érdeklődő nagyközönség számára. Lesz Családi Piknik, tervezői designvásár, vezetett campustúrák, kézműves workshopok, filmvetítések és gyerekprogramok is. Az étel- és italkínálatról foodtruckok gondoskodnak majd. A rendezvény Read more…

E-könyv adatbázisok próbahozzáférése a MOME-n – avagy április a tesztelérések hónapja

Idén áprilisban számos adatbázis válik elérhetővé néhány hétre a MOME-közösség, illetve a Könyvtár minden olvasója számára. Ezek a próbahozzáférések lehetőséget adnak annak megítélésére is, hogy a különböző adatbázisok tartalmai mennyiben segíthetik az intézményben folyó munkát. Egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk a Proquest tartalmairól, erről részletesebben ITT olvashattok. A továbbiakban két Read more…