Konferenciák szervezésének támogatása

Kiíró: Az Építés Fejlődéséért Alapítvány
Határidő: Folyamatos
Pályázhat: konferenciát rendező szakmai vagy társadalmi szervezet, oktatási
intézmény
” AZ ÉPÍTÉS FEJLŐDÉSÉÉRT” ALAPÍTVÁNY
2010. ÉVI PÁLYÁZATA KONFERENCIÁK SZERVEZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA
A pályázat célja:
Az építés fejlődését segítő, támogató rendezvények anyagi feltételeinek
javítása, a tudományos ismeretszerzés lehetőségének bővítése.
Támogatható az a rendezvény, amelynek témái:
– elősegítik az építés fejlődését,
– új, rekonstrukciós, műemléki vagy urbanisztikai épületegyüttesek illetve
azok szakmai részterületeinek bemutatását szolgálják,
– építésügyi hatósági, építés felügyeleti tevékenységekkel összefüggőek,
– az építőipari termékek fejlesztésével, vagy termékfejlesztést megalapozó
kutatással, új gyártástechnológiák, vagy építési szervezéssel kapcsolatos
eljárások bevezetésével foglalkoznak.
A rendezvény lehet konferencia, kongresszus, szimpózium, munkaértekezlet
(workshop).


Basic-OCTOGON széktervezési pályázat

Meghirdetésre került a Basic Collection és az OCTOGON architecture&design közös, a ‘Tervezze meg a széket, és mi legyártjuk!’ mottó jegyében kiírt pályázata. A kezdeményezés célja a fiatal tehetséges tervezők támogatása.

Early Melons 2011 filmpályázat

Negyedszer kerül megrendezésre az Early Melons Nemzetközi Diák
Filmfesztivál márciusban, Pozsonyban. A fesztiválon az elmúlt évek
minőségi filmgyártásnak Európai egyetemek audiovizuális szakjain készült
alkotásokat mutatjuk be.
A részvétel díjmentes. Olyan alkalmazott filmekkel lehet nevezni amelyek
2009 január 1-je után készültek. Szükséges az angol felirat vagy szinkron
megléte.
A jelentkezésről a pályázati kiírásban olvashat. A nevezési lapot e-mailen
a következő címre kell elküldeni: entry@earlymelons.com
A kitöltött és aláírt nevezési lapot nyomtatott formában, valamint a
megjelenítési másolatot a filmet DVD-n a következő címre kell elküldeni:
Early Mellons
International Student FILMFESZTIVÁL
P. O. BOX 370
814 99
Bratislava 1
SZLOVÁKIA
Jelentkezési határidő: 2010. október 30. (postai bélyegző)